Mindszenty József: Letartóztatásom

1948. december 16-án tartottuk elnökletem alatt Esztergomban az utolsó püspökkari konferenciát. A rendőrség ekkor már jó idő óta őrizet alatt tartotta a házamhoz vezető utat, és sorjában igazoltatta a hozzám jövő látogatókat.

Ebben a börtön közeli légkörben tartottuk meg utolsó értekezletünket. Közös nyilatkozatot adtunk ki arról, miért nem jöhetett létre az Egyház és állam között a megegyezés.

Azután arra kértem a főpásztorokat, hogy bebörtönzésem után se írják alá az Egyházra rákényszeríteni próbált megegyezést. Ajánlottam, hogy inkább mondjanak le a papság fizetéséről, az államsegélyről, és bízzanak a magyar népben; az nem fogja cserbenhagyni papjait. Szegények lehetünk, de függetleneknek kell maradnunk. Az az Egyház, amely nem független, az ateista államban csak rabszolgaszerepet tölthet be.

Ebéd végén, amelyen édesanyám is részt vett, a főpásztorok egymás után búcsút vettek tőlem, s eltávoztak. Magamra maradtam az utolsó főpásztori találkozás után.

A távozó főpásztorok autóit a rendőrség szembefordított gépkocsikkal feltartóztatja. Tüzetesen megvizsgálja kocsijaikat, és igazoltatja a bennülőket. Úgy tűnt, mintha azt kutatnák, vajon a prímás nem próbál-e elmenekülni valamelyik püspöki autóban rejtőzködve. Már fogoly vagyok.

1948. december 23-án ebédidőben, délután fél kettő tájban rendőrök rohanják meg házamat. Budapestről jött egy autókaraván Décsi Gyula rendőr alezredes vezetésével. Bármiféle engedély vagy hatósági felhatalmazás bemutatása nélkül egyszerűen betörtek az érseki palotába, és hozzáláttak minden zug átkutatásához. Amikor irodaigazgatóm a hatósági felhatalmazást kérte tőlük, azt felelték, hogy Zakar titkárom ügyével kapcsolatos a házkutatás; ő már egy hónapnál hosszabb ideig volt fogságukban. Mégis az egész házat szállták meg, és Zakar első emeleti szobája után átkutatták mind a két emeletet, a földszintet, az egész alagsort, sőt a pincének is minden sarkát. Felforgatták a hivatalokat, az irattárat, a könyvtárat és a lakásokat. A házkutatás öt órán át tartott. Ezalatt minket édesanyámmal és három udvari papommal a kisebb ebédlőben őriztek. Ott mi csendben imádkoztunk, és többször is elmondtuk a rózsafüzért. Az irodákban és az én lakásomban kutattak legtovább.

Miért volt szükségük ilyen hosszú időre, amikor a kirakatperben ellenem felhasznált iratok már hónapokkal előbb kezükbe kerültek? Lehet, hogy a nagy hírveréssel körülvett „fémtok” kézrekerítéséről szóló fikció érdekében rendezték meg a hosszú, drámai házkutatást. Ezt a fémtokot akarták mint valami rejtelmes bűnjelet belevésni az emberek emlékezetébe. Illetőleg azt a fényképet, amelyen – zilált külsővel – két szegény udvari papom áll a mutatós „bűnjel”, egy irattári bádogtok mellett...

A prímási irattárban sok különböző hosszúságú és vastagságú bádogtok volt. Ilyenekben őrizték a porosodás és halványodás ellen a prímási birtokok telekkönyvi kivonatait, az épületek terv- és alaprajzait, a bérbe adott földek és a rajtuk lévő épületek rajzait. Voltak ott persze üres dobozok is, amelyeket újabb tervrajzok, kivonatok számára tartalékoltak. A házkutatás után azonban rendőrségi jelentést tettek közzé: a palota pincéjében elásva, egy tokban „ tehát elrejtve” megtalálták az én összeesküvésemnek az iratait. Azt is jelentették, hogy titkárom vezette nyomra őket, mert ő volt az, aki az én utasításomra összegyűjtötte és elrejtette e veszélyes papírokat.

A „bűnjelként” felmutatott fémtokot hamis hatáskeltésre és abból a célból iktatták be az ellenem folyó eljárásba, hogy eltereljék a gyanút a politikai rendőrség embereiről, akik kémek felhasználásával már hónapokkal előbb megszerezték „az összeesküvés okmányait”. Tudtunk például arról, hogy megfélemlítéssel és zsarolással szolgálatukba akarták kényszeríteni a hivatali altisztet, a gépírónőket, valamint a leveleimet és körleveleimet szállító futárokat. Irodaigazgatóm megállapította, hogy egyik gépírónő tett is nekik az általa gépelt iratok megszerzésében szolgálatot. Az írásszakértő Sulner László és felesége pedig, miután Nyugatra menekültek, előadták, hogy a fémtokban „megtalált” dokumentumokból egyes példányokat a politikai rendőrség írásszakértői már hónapokkal az esztergomi házkutatás előtt átadták nekik „átdolgozásra”. Az is megállapítható volt, hogy a „megtalált” dokumentumok közé néhány már jóval a házkutatás előtt megsemmisített irat másolatát is „besorolták”. Magam ugyanis számítottam házkutatásra, s így még októberben utasítottam titkáromat, hogy semmisítsen meg minden olyan levelet, feljegyzést, emlékiratot, amelyeknek szerzői letartóztatásom után ártatlanul rendőrkézre kerülhettek volna. Semmi okom sincs annak feltételezésére, hogy titkárom ezt a rendelkezésemet nem hajtotta volna végre. Iratok elrejtésére pedig sohasem adtam neki utasítást. A fémtok felmutatása a világ félrevezetésére szolgált. A kirakatper rendezői azt akarták elhitetni, hogy én „súlyos bűntudattal” fejvesztett és gyerekes óvóintézkedéseket tettem.

A házkutatás befejezése után az elém tett jegyzőkönyvet nem írtam alá. A bíborosok nemzetközi tekintélyére és jogállására hivatkozva tiltakoztam a házkutatás önkényes végrehajtása ellen. Ugyancsak tiltakoztam az ellen is, hogy az érsekség két papját, Bóka Imre számvevőt és Fábián János levéltárost letartóztassák, és magukkal vigyék.

A vacsoránál dr. Mátrai Gyula irodaigazgató, aki a nyomozók közelébe került, elmondja, hogy a rendőröket az Andrássy út 60-ból magukkal hozott Zakar András titkárom vezette körül a házban, miközben ijesztően viselkedett. Különös volt, hogy mindig nevetett. A szeme, az arca egészen átváltozott. A rendőrtisztek finomkodtak vele, és többször megjegyezték, hogy dr. Zakar „az ő kedvencük”. Jó sora van náluk – tették hozzá –, „hetenként kétszer husikát is kap”. És Zakar csak nevetett velük. A folyosón futni kezdett, amit azelőtt sohasem tett. Régi komoly magatartása megszűnt: egészen megváltozott.

Amikor ezt jelentik, elkomorodom. Megválok szavamtól. Töprengek az asztalnál, és még többet töprengek az éjszaka magányában. Szegény titkárom... 35 éves, a legjobb férfikorban és erőben, aztán öt hét alatt összetört, átváltozott a bolsevista rendőrség karmaiban. A kemény, határozott lélek egy hónap után roncs lett...

A titkár a hajszában azonban csak mellékszemély szerepét töltötte be. Én vagyok a kiszemelt fővádlott, s ha 20-30 nap gyötrelme nem volna elég, úgy szabadon, kényük-kedvük szerint gyötörhetik még tovább is fáradt, éjjeleken át agyonvallatott testemet... De nincs megállás, nem szabad megtorpanni, menni kell tovább...

A legsilányabb reverendámat öltöm fel és a legegyszerűbb püspöki gyűrűt és láncot viselem. Ha lefognak és rabolnak, úgy csupán ezektől fosszák meg az Egyházat.

Magamhoz veszek egy töviskoronás Krisztus-képet is, amelyet még novemberben küldött egy ismeretlen hívem ezzel a felírással: Devictus vincit – Legyőzetve győz. (A képet az Andrássy útra is magammal viszem. A börtönben is velem van. Hogyan maradt meg? – Nem tudom. A tárgyalás napjaiban is ott van, és titokban rá-ránézek. Amikor a fegyházban misézni engedtek, ez az oltárképem. A házi őrizetben is ott áll az asztalon előttem. A szabadságharcosok jöttével is ezt veszem először magamhoz 1956-ban. Az amerikai követségen is ennek a –legyőzetve győző– Krisztusnak a képe előtt misézek. Oda is a ruhám alatt, a keblemen őrizve vittem magammal. – Azóta is velem van. Állandóan magammal hordom. A felirat fele, a legyőzetés rajtam is és az én életemben is megtörtént. De az állítmány, a „vincit”... Isten kezében van.)

Karácsony jön, s miközben várjuk, hogy mikor jönnek értem, tartjuk az előírt napirendet, épp úgy, mint máskor. Bemutatom szentmiséimet. Az éjféli szentmisém talán még szomorúbb, mint volt az 1944. évi a sopronkőhidai fegyházban. Édesanyám is jelen van, s fáj bennem a gondolat: milyen gyötrelmekkel a szívében hagyom itt szegényt? Mi lesz vele? Honnan tudja elviselni a fia meghurcolását, esetleg kivégzését?

December 26-án délután 5 órakor irodaigazgatóm kísért le a kertbe, utolsó sétámra. A ház őrzője, egy jó fejlődésben lévő fiatal farkaskutya, előbb az udvaron, azután a kertben állandóan szorosan követett bennünket. Amikor visszatértünk a házba, oda is utánunk jön, s tovább követett fel az első emeletre, s amikor szobám ajtajához érkeztem, hátsó lábaira áll, hogy vállaimra tehesse két első lábát. Azután fejét is odahajtotta. Ilyet eddig nem tett, hiszen én alig foglalkoztam vele. Ezért meg is jegyeztem: a hűségével érzi talán, hogy ez volt itt, Esztergomban az én utolsó sétám.

Szent István első vértanú ünnepén (az ő tiszteletére épített Santo Stefano Rotondo az én tituláris templomom Rómában) este vesznek őrizetbe. Most is Décsi rendőr alezredes vezetésével érkezik meg házamba a szokatlanul nagyszámú rendőrosztag.

Bejönnek az érseki palota udvarába. Visszaindulásra fordítják a gépkocsikaravánt, utána nagy zajjal betörnek a házba, s erős léptekkel jönnek fel első emeleti lakásomhoz. Este fél kilenc van. Én vacsora óta az imazsámolyon térdelek, imádkozom és elmélkedem.

Hirtelen kitárul az ajtó, s azon Décsi lép be elsőnek. Megáll előttem:

– Azért jöttünk, hogy letartóztassuk önt.

Ugyanekkor nyolc-tíz rendőrtiszt nyomul Décsi után a szobába, s amikor a rendőr alezredes szavai elhangzanak, minden oldalról körülfognak. Amikor a letartóztatási végzést kérem tőlük, nyeglén odavetik, hogy nekik ilyenre nincs szükségük. Amikor pedig a bíboros különleges nemzetközi jogállására utaltam, Décsi fölényesen veti oda, hogy hazaárulókat, kémeket és valutaüzéreket az éber demokratikus rendőrség akkor is kézrekeríti, ha valaki bíborosi talárban van. Felszólított, hogy induljak el velük.

Én nem ellenkeztem. Kivettem a szekrényből télikabátomat, felöltöttem, és kezembe fogtam a breviáriumot. Elhagytuk a szobát. A folyosón is szoros gyűrű vesz körül. Házam népéből senki sincs a közelben. A házat megszálló mintegy 80 rendőrből jutott arra is, hogy tőlem távol tartsák őket. De édesanyám kilépett a vendégszobából, mert hallotta, hogy nagy zajjal visznek át a folyosón. Felsikolt. Visszaindulok, hogy elbúcsúzzam tőle. Nem akarnak engedni. Most azonban kitépem magam a rendőrgyűrűből, visszamegyek édesanyámhoz. Utánam jönnek. Édesanyám a nyakamba borul:

– Hová visznek, édes fiam? Én is veled megyek!

Csitítom, nem lehet. Megcsókolom kezét, arcát. Felzokog.

Aztán eltuszkolnak mellőle, és már sodornak le magukkal a kapualjba. Hatalmas, lefüggönyözött autóba ültetnek. Jobbomon Décsi alezredes, baloldalt egy őrnagy. A kocsivezető mellett és velem szemben is géppisztolyos rendőrök ülnek. Így visznek el éjjel érseki székvárosomból Budapest felé.

Próbálom elmondani rózsafüzéremet, de a durva környezetből nem tudok kikapcsolódni, és úgy érzem, hogy a sötétség hatalma vesz körül. A szomorú helyzethez illő szentírási szövegek és idézetek örvénylenek bennem:

Megjöttek gyűlölőim, akik nálam erősebbek. Rám támadtak az én gyászos napomon (Zsolt. 17,18-19). Ez az éjszakai óra a sötétség hatalmáé (Lk 22,53). De hisz tudtam, hogy eljön az én órám (Jn 13,1).

Papjaimhoz intézett búcsúszavaim is eszembe jutottak:

Mindig és mindenütt csak az történhetik velünk, amit az Úr rendel vagy megenged. Tudtán kívül még egyetlen hajszál sem esik le a fejünkről. Annyi más után elveheti a világ tőlünk ezt vagy amazt, de nem veheti el tőlünk Jézus Krisztusban való hitünket. Ki választ el minket Krisztustól? Sem élet, sem halál, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől... Nem lehetünk tehát olyanok, és nem viselkedhetünk úgy, mint akiknek nincs reményük és hitük... Éreznünk kell, sokkal inkább, mint bármikor: látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is... Tőlünk telhetően munkálkodjunk Krisztus Király országáért, amely az igazság és kegyelem világa. Az odavezető úton nem felejtjük el Tertullián szavait: bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk.

Mindszenty József: Emlékirataim. 4. kiad. Bp., Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, 228-233. o.

Vissza

 
Dokumentum


mindszenty
imalanc
pantheon
tarsasag
emlekerem
osztondij
tamogatas
kapcsolat
elerhetoseg
 
 

Ma 2017. november 21. kedd, Olivér napja van.

hir
kep
hang
film
dokumentum
gondolat
emlekhely
szemle
archivum
 
 

Legutóbbi frissítés:
2016.12.12. Gondolat
Mindszenty öröknaptár
<<  November  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Mindszenty József bíboros, herceprímás, esztergomi érsek címere