Mécs László: Magyar bíboros 1946-ban


Soha ilyen bíbort, mint az egyház éke!
Szőtte a Golgota komor szövőszéke.
Szőni fogja, míg csak nem lesz világ vége:
mert víz-tűz, jó-rossz közt akkor lesz csak béke.

Minden zsarnokságnak vérengzés az érve,
Mióta ráömlött Isten fia vére,
az Egyház lelkére, élő szövetére,
mártírvértől szépül majd kétezer éve.

Népek találkáját, szent vérszerződését
szövi bíborrá golgotás szövőszék,
mert bárhol ölik meg az igazság hősét:
Krisztus vérzik benne, övé a dicsőség!

Most egy egész ország került a keresztre,
amely ezer évig igazát kereste.
Benne Ő is vérzett, Krisztus titkos teste,
az Egyház bíborát sötétebbre festve.

Volt úgy, hogy a bíbor dísz lett, párás pompa,
ahogy arany dísz lett a Kereszt goromba
jelképe -- de amikor egy világ dől romba,
hol a hit bíbora, ott a Katakomba.

E hősi bíborból szabta ki ajándékát
a kegyképen ruhádat az isteni szándék,
ebben állsz, mint kőgát, jégtörésre szánt ék,
s meg se pörköl gúny, gáncs, poklos tűzijáték.

Mit Jézus fületekbe súgott bent, titokban,
s mitől sátán bűvész műve összeroppan,
országromok ormán mondod hangszórókban,
s a magyar Jövendő magzat szíve dobban.

Bíboros úr, félünk! E hős kor pár korcsát
bőszíti bíborod, bátor férfi-orcád;
magyar szivárványok legeslegpirosát,
szövi fejed körül egy új mártíromság.

1946. január 31.


Vissza

 
mindszenty
imalanc
pantheon
tarsasag
emlekerem
osztondij
tamogatas
kapcsolat
elerhetoseg
 
 

Ma 2017. december 16. szombat, Etelka és Aletta napja van.

hir
kep
hang
film
dokumentum
gondolat
emlekhely
szemle
archivum
 
 

Legutóbbi frissítés:
2016.12.12. Gondolat
Mindszenty öröknaptár
<<  December  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Mindszenty József bíboros, herceprímás, esztergomi érsek címere